Párterápián vettünk részt Dorka és Júlia vezetésével. "Valaki segítsen rajtunk! - Egy egészségügyi trauma földrengésként rázta meg a családunkat, és ebből kifolyólag a párkapcsolatunkban is felerősödtek a konfliktusok. Dorkáék segítettek föltárni a problémák gyökerét és rávilágítottak arra, hogy hogyan tudunk belehelyezkedni egymás helyzetébe, ami által a kommunikációnk is jó irányba változott.
Ági és Robi
Kisfiammal 3 éve járunk szociális-kommunikációs csoportos fejlesztésre Dorkához. Ez idő alatt nagyon sokat kaptunk tőle. A csoportos foglalkozásokra fiunk mindig örömmel ment és csillogó szemekkel jött ki. Az évek alatt egyértelműen fejlődtek szociális készségei. Dorkára bármikor számíthatunk, egy-egy elakadás esetén, szülőkonzultációk keretében bővíti az autizmus specifikus eszköztárunkat, ezzel enyhíteni tudjuk az otthoni viselkedésproblémákat. Személyiségét – a magas szakmai színvonal mellett – áthatja a vidámság, lendületesség, nyitottság, természetesség.
Anna
Gyermekem klinikai szakpszichológusa ajánlotta figyelmembe a Vácon induló erőforrás csoportot. Itt ismertem meg Dorkát, akire őszinte tisztelettel és szeretettel gondolok azóta is. A csoport vezetése során szakmailag és emberileg is a maximalizmus, gyakorlatiasság, lendületesség, vidámság jellemezte. Sőt többünknek a csoport keretein túl is segítő kezet nyújtott további szakemberekhez történő eljutásunk érdekében. Nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem! Szívből ajánlom szülőtársaimnak a vele való közös munkát!
Lídia
Dorkához autizmus specifikus fejlesztésre járt a fiunk, az első időkben, amikor a diagnózist kézhez kaptuk. Dorka jól ráérzett, hogy a gyermekünknek mire van szüksége, mi kell ahhoz, hogy szívesen járjon. Nyugodt, elfogadó, strukturált órakeretben zajlottak a foglalkozások. Az egyénre szabott szociális történetek nagyon találóak, motiválóak voltak, általuk több témában jól el tudtunk mélyedni otthon is. A konkrét órákon kívül is bármikor fordulhattunk Dorkához, akár e-mailben, telefonon vagy konzultáció keretében, ahol közösen tudtunk gondolkodni, ötletelni egy-egy probléma megoldásán. Nagyon hálásak vagyunk, mindent köszönünk.
Panni
Dorkát, az Első Lépések Alapítványnál ismertem meg. Kisfiammal 3 évet jártunk hozzá, autizmus specifikus fejlesztésre. Kiváló szakembernek tartom, könnyen megtalálja a közös hangot a gyerekekkel. Lehetőséget kaptam részt venni a váci erőforrás csoport óráin. Dorka ezen a területen is bizonyította elhivatottságát és profizmusát. Emellett egy nyitott, vidám és lendületes személyiséget ismerhettünk meg benne. Szívből ajánlom Őt, gyermeknek, szülőnek egyaránt!
Dia